Minden kritikát és véleményt az alábbi linkre várok!

Kill your double

Figyelmeztetések: slash/yaoi, erőszakos tartalom

- És most, drága hallgatók, búcsúznék tőletek. Egy újabb napot éltetek túl az én hangom hallgatva (legalábbis remélem), míg én minden önuralmam latba vetve itt voltam nektek, annak ellenére, hogy Carlos reggel küldött egy sms-t, de én nem tudtam még megnézni, de hát ti vagytok az elsők drága hallgatóim. Tehát kapaszkodjatok a képzelt valóságotokba, és sose, sose nézzetek tükörbe, mert talán nem az néz vissza, amit várnátok. Jó ét, Night Vale, jó éjszakát!

Cecil bársony hangja elhalt, az "adásban" felirat kihunyt. A szőke férfi csupán egy gyors gyújtózást engedett meg magának, és már pattant is fel. Rettentően kíváncsi volt arra az sms-re, a telefonja pedig otthon pihent, minden bizonnyal a konyha pulton. Így hát sebtébe összepakolta azokat a papírokat, amiket át kéne olvasnia holnapra aztán sietősen átvágott az állomás épületén (de azért minden köszönésre visszaválaszolt, elvégre ő nem engedhet meg magának semmilyen udvariatlanságot). A parkolóban cseresznyepiros Alfa Romeo-ja várta, ami boldognak dorombolt fel Cecil gondos kezei alatt.

A házához vezető utat akár csukott szemmel is megtette volna (meg is tette már), így nem is történt semmi említésre méltó ez idő alatt. Kényelmes kis bérháza ugyanazt a kellemes, hátborzongató légkört árasztotta, mint mindig. A férfi csak ledobta a papírkötetet és már ugrott is a telefonjára. Egy sms, feladó: Carlos. Ennyi állt benne:

"Hello, Cee. Ma nem leszek, Desert Bluffsba megyek kutatásokat végezni. Majd holnap találkozunk. Carlos."

A telefon hangosan koppanva érkezett a földre, és mire még egy apró koppanás után végleg megállt, Cecil bár az ajtót tépte fel és rohant az utcára kocsija felé. Meg kell mentenem. Ez visszhangzott a fejében. Az ő tökéletes Carlosa nem mehetett oda, vissza kell hozni, de talán már most is késő. Meg kell mentenie Desert Bluffs borzalmaitól.

Már a kocsija ajtajával babrált mikor meghallotta azt az összetéveszthetetlen hangot.

- Hé, szia Cecil! Hova indulsz?

- C-Carlos? - nyögte meglepetten a szőke férfi, és Carlos kezei közé vetette magát. - Ha tudnád, hogy aggódtam! Soha, soha ne menj el többet Desert Bluffsba! Miféle szörnyűségek voltak ott? Minden rendben?

- Hát igazából, még nem voltam Desert Bluffsba - felelte Carlos zavartan. - Közbe jött néhány dolog így végül nem mentem el.

- Oh, hál istennek! - nyomott egy gyors puszit az ajkaira. - Ne is menj, ne menj oda soha!

- Csak egy röpke kutatás lenne - próbálkozott a tudós. - Alig egy napot lennék és...

- Nem! - vágta rá Cecil. - Nem, Carlos, kérlek, ne! Nem mehetsz oda, az a hely borzalmas és ki tudja mi történne veled! Egyszerűen nem engedhetlek el!

- Nem hiszem, hogy...

- Carlos, kérlek! - Cecil már esdeklő volt. - Bármit megteszek, hogy ne menj!

- Hát... Rendben, tudod, hogy nem tudok neked nemet mondani! - sóhajtott végül, majd elmosolyodott. - De behajtom az ígéreted!

- Köszönöm - könnyebbült meg.

- Gyere, menjünk be - indítványozta Carlos, és visszasétáltak Cecil kis bérházához.

Mind ketten ledobták a cipőket, és akkor végre Carlos maga felé fordította Cecilt és egy hosszabb, mélyebb, igazi csókot lehelt azokra a halvány rózsaszín ajkakra. Egyik karját átfonta a derekán, és még közelebb húzta a rádiós férfit. Cecil, csodák csodájára alacsonyabb volt, de csupán egy-két centivel, Carlos mégis valahogy könnyűszerrel fölé magasodott.

- Amikor láttam az sms-ed úgy megijedtem - pihegte Cecil.

- De már itt vagyok - suttogta ajkaiba Carlos és újra megcsókolta. Aztán újra és újra és újra és újra, és hosszan, hogy már alig kaptak levegőt, és vadan, hogy már szinte sebet hagyott a puha bőrön. Cecil feje hangosan koppant a falon, ahogy a tudós neki lökte a falnak, és fájdalmas nyekkenés hagyta el a száját.

Valami nem volt rendben, Carlos sosem ilyen vele. Carlos mindig óvatos, és figyel rá, nem szokott ilyen nyers lenni és durva. Valami nagyon nem volt rendben.

A tudós a nyakát csókolta, nyalta és néha bele is harapott, amit mindig egy kellemetlen nyögés jelzett. Cecil már cseppet sem érezte túl jól magát, megpróbálta lerázni magáról a tökéletes férfit, de az szinte a falhoz préselte, mozdulni se bírt.

- Carlos állj le - hördült fel Cecil mikor megérezte a férfi kezét combjai közé simulni. Nem mintha nem akarta volna hasonlót csinálni a férfival már nagyon rég óta, de azt valahogy egyáltalán nem így képzelte el. Ennek nem így, és nem ilyennek kéne lennie. - Car - kezdte volna megint, de egy durva csók elhallgatatta. Ő pedig kénytelen volt megadni magát a követelőző nyelvnek.

- Enged el... - hangzott fel egy rekedtes, de felismerhető, tölgytónusú hang. - Azonnal vedd le róla a mocskos kezed!

Egy hosszú nyálcsík kíséretében elvált Carlostól, erőtlenül oldalra fordult, hogy szembe találja magát egy másik Carlossal. Ez a Carlos megviselt volt, fehér laborköpenye véres és szakadtas, arcán kisebb zúzódások, a kezében pedig egy revolvert szorongatott mereven hasonmására szegezve. Cecil azonnal tudta, hogy ő az igazi.

- Mi az? Talán valami baj van? - kérdezte gúnyos derűvel a hasonmás, és még inkább Cecilre terpeszkedett, nyelvét végig húzta egész nyakívén az álkapcsáig. A szőke rádiós halkan nyöszörgött, akárhogy is igyekezett visszatartani nem ment neki. Soha életében nem volt még elkeseredettebb és megalázottabb, mint ott, akkor. Azt kívánta bár ne látná így Carlos, bár ne történt volna meg minden ez, bár felismerte volna már az elején a csalót.

- Erezd el - ismételte vészjóslóan az igazi Carlos. - Vagy lelőlek. Megteszem, ha még egy ujjal hozzá érsz, és tudod, hogy meg tudom tenni. Tudok lőni, te is tudsz, Diego.

A másik Carlos, Diego, mintha elbizonytalanodott volna, de aztán a vigyor újra ki ült az arcára.

- Nem tudnál meglőni - nevetett. - Nem lennél képes meghúzni a ravaszt.

És újra megcsókolta Cecilt.

Carlos szemrebbenés nélkül húzta meg a ravaszt. A golyó tökéletes pontossággal csapódott hasonmása halántékába. Diego test a földnek csapódott, és szinte abban a pillanatban sárgás füstté bomlott szét, majd veszett a semmibe.

Carlos eldobta a fegyvert, és az összeesni készülő Cecilhez sietett. Időben kapta el, így a karjaiba végezte.

- Cee, jól vagy? - hangzott az esetlen kérdés a tudós szájából.

- Én... én... Sajnálom! Úgy sajnálom - lihegte Cecil.

- Semmi baj, ez nem a te hibád! - vágta rá Carlos azonnal. - Én voltam ostoba, hogy elmentem oda. És sajnálom, én okoztam ezt az egészet!

- Megölted - közölte erőtlenül a szőke férfi.

- Meg kellett, meg kellett ölnöm a hasonmásom - sóhajtott szomorúan. - És neki is jobb így, hiszen nincs már Kevin.

- Ki az a Kevin?

- A te hasonmásod, Cee.

- Az enyém? És mit lett vele? - kérdezte döbbenten.

- Megölted, Cecil. - érkezett a komor válasz. - Megölted azzal, hogy Diego téged választott helyette.

Cecil pár pillanatig csak meredt előre, majd halkan megszólalt:

- Megöltük a hasonmásaink.

Carlos hallgatott, aztán előre hajolt és megcsókolta Cecilt. Finoman, óvatosan, és végtelenül gyengéden. Igazi csók volt. Carlos csókja. 

A világ pusztulásának napja

Helló, Night Vale!

Üdvözlök minden kedves hallgatót ezen a különleges napon! Remélem mindegyikőtök tudja miről beszélek, hiszen világunk, mához pontosan harminc éve pusztult el! Bizony, Night Vale, már harminc éve éljük túl a világ végét. Ennek tiszteletére a mai adás ezzel fog foglalkozni, és felelevenítjük a pusztulásról őrzött emlékeinket!

Mindenek előtt azonban, had emlékeztessek mindenkit, hogy a Városi Tanács által szervezett ünnepség - amit talán inkább megemlékezésnek kéne hívnunk, hiszen a világ vége elvileg rossz dolog, nem? - délután három órakor kezdetét veszi, és a részvétel természetesen kötelező. Aki esetleg nem jelenne meg, azt a Sheriff Titkosrendőrsége elviszi.

Nos, akkor kezdjük is a visszaemlékezést. Elevenítsük fel, hogy is kezdődött mindez!

Senki nem tudja, hogy kezdődött pontosan. A világ egyszer csak felborult mikor megjelentek a vadászók, majd később minden más is. A vadászók pedig egy bizonyos tudós műve, akiről senki se tudja pontosan kicsoda is. De ez a tudós elpusztította a világot, mikor sikeresen kifejlesztette a szérumot - aminek a neve DVM, és persze erről sem tud senki semmit - és ez a szérum átváltoztatott mindent valami mássá. Például vadászóvá. Leggyakrabban vadászóvá.

Az egész úgy történt, kedves hallgatók pontosan úgy, ahogy a sablonszerű szuperhős filmekben szokott. Volt egy gonosz, aki feltalált egy szupertechnikát, amivel el tudja pusztítani a világot, majd meg is tette. Viszont a mi történetünk itt véget is ér, hiszen a hős nálunk betegszabadságon lehetett, vagy túl óvatos volt, és nem sétált bele valami radioaktívba, mert a világ ugye elpusztult. Ennek köszönhetően élhetünk most itt, szóval legyünk hálásak, Night Vale!

Oh, várjunk kedves hallgatók, épp most szóltak a fülemre, hogy az előbb elhangzottak csak ostoba hazugságok, szóval mindenki felejtse el! Tudjátok, ha elfelejtitek nincs baj.

És most egy kis bejátszás szponzorainktól.

Ugye emlékeznek, hogy nálunk jegyezték először, hivatalosan, hogy a világ elpusztult?

Nálunk mindig világot rengető felfedezések várják!

Ne higgyen a pletykáknak, hogy nem fog tudni kijutni tőlünk! Mégis ki terjeszthetne ilyeneket ha még senki se távozott?

Nézzen be hozzánk még ma!

Ezt a Subway jegyzi.

Híreink következnek.

Egy furcsa, gázmaszkos alakot láttak a város szélén. Először azt hitték csak hallucináció, amit a széllel néha erre sodródó mérges gázok okoznak, de miután a szemtanuk egyre csak gyűltek és a Sheriff Titkosrendőrsége is jelentést tett, hivatalosan is valóságosnak nyilvánították.

Így viszont felmerül a kérdés, ki ez a gázmaszkos alak? Mit akar tőlünk? Él még egyáltalán? Esetleg egy túlélő? Nem tudhatjuk, tehát Night Vale, légy nagyon óvatos!

Vadászókat jelentettek városkánk északi területeiről. Ez ügyben a Városi Tanács sürgős ülést hívott össze, hiszen vadászók már egy évtizede nem találtak ránk. Vajon a gázmaszkos alak tehető felelőssé?

Mindenesetre a hullákat összeterelték és megsemmisítették őket.

Ezek voltak híreink.

Ha nem bánjátok, kedves hallgatóim, megosztanám veletek saját tapasztalataim a világ végéről.

Mint talán tudjátok én a világpusztulás utáni évben születtem, bátran állíthatom, hogy az elsők között. A gyerekkori emlékeim nem igazán maradtak meg, akárhányszor próbálok visszaemlékezni erős fejfájás kezd gyötörni, néha még az orrom vére is elered. Ki tudja mért. Néha bevillannak szörnyű képek a vadászokról, vagy a nagyvárosok romjairól, és ilyenkor kellemes, nosztalgikusérzés lesz rajtam úrrá.

De természetesen, mit sokatok itt, én is Night Valeben leltem otthonra tíz éve. Vagy tizenöt. Már nem is tudom biztosra... De mindegy is, kedves hallgatók, következzen az időjárás!

Újabb hírek a gázmaszkos alakról.

Úgy tűnik, egyre beljebbi helyeken látják városunkba. Egyesek szerint a célja egyenesen a rádióállomásunk, legalábbis az útvonala alapján. Nem tudom, hogy vagytok vele, de ha tényleg így van, talán készíthetek vele egy interjút, vagy legalább megpróbálom a kedvetekért.

Leírásokat gyűjtöttünk róla, és ezek alapján mondhatom, hogy hollófekete tincsei vannak, középmagas, az öltözéke sötét és talán bőr. A gázmaszk szemüregéből pedig állítólag neon zöld fény világít elő néha.

Ennél pontosabb leírást nem tudunk adni, mert senkinek nem sikerült hét-nyolc méternél közelebb jutnia hozzá.

Ennyit a gázmaszkos alakról mostanra.

Hát, Night Vale, túl vagyunk a Városi Tanács által szervezett évfordulós ünnepségen. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a világ vége megemlékezés még sosem volt ilyen színvonalas, mint idén. Büszkén állíthatom, hogy ez is csak azt bizonyítja: Night Vale fejlődik.

Az ünnepséghez visszakanyarodva, a rituális áldozatbemutatás és kántálás szerintem méltó módon koronázta a napot. Ráadásul idén a halálsikolyokat sem nyomta el semmi. A Városi tanács igazán kitett magáért!

Kedves hallgatók, szomorú, de egyben reményteli híreim vannak számotokra. Úgy tűnik búcsúznunk, kell, egy időre itt hagyom Night Valet...

De kezdeném az elején. A gázmaszkos alak feltűnt a stúdióban, és közölte, hogy az én tökéletes Carlosomat keresi, de ő eltűnt.

Sajnos én is ezt tapasztaltam, mivel ma még nem is keresett engem, és az ünnepségen sem láttam. Szerettem vonla azt hinni, hogy csak elkerültük egymást, de úgy néz ki nem ez történt. Carlos eltűnését ráadásul a Sheriff Titkosrendőrsége is megerősítette, így teljesen reménytelen vagyok. De nem adom fel!

A gázmaszkos alak, akit egyébként, ha jól értettem a morze jeleit, Artnak hívnak, felajánlotta, hogy megkeresi Carlost, aki valószínűleg már nem tartózkodik Night Vale területén. Nem tudom mi történhetett vele, és úgy érzem, megszakad a szívem az aggodalomtól, de abban biztos vagyok, hogy nem tudnék itt ülni veletek szeretett városomban, amíg ő nincs meg. Így Arttal tartok megkeresni őt.

Sajnálom kedves hallgatók, remélem, még viszont hallgatok engem egy szebb napon!

Addig is kapaszkodjatok abba, aki a legjobban szerettek, mert egy nap talán eltűnik mellőletek!

Jó ét, Night Vale!

Jó éjszakát!